Menu

Április 9-ig szünetel a személyes ügyfélfogadás a jászberényi városházán!

Április 9-ig szünetel a személyes ügyfélfogadás a jászberényi városházán!

A korábban bejelentett március 8-a és 19-e közötti ügyfélfogadási rendet – személyesen nem fogadnak ügyfeleket a jászberényi városházán – meghosszabbították április 9-ig.

Baloghné dr. Seres Krisztina, Jászberény jegyzője a kormány március 4-i bejelentéseit követően jelezte, hogy a koronavírus terjedésének megakadályozása és az egészségvédelem biztosítása érdekében a jászberényi polgármesteri hivatalban március 8-19. között a személyes ügyfélfogadás szünetel.

„Az ügyintézés természetesen egyéb módokon továbbra is biztosított, így telefonon, e-mailen, postai úton, illetve a hivatal kerítésén elhelyezett ügyfélláda útján kereshetnek minket és nyújthatják be kérelmeiket.

A Rákóczi út 42-44. sz. alatti Adóigazgatási Irodán a személyes ügyfélfogadás ebben az időszakban biztosított, de kérem, elsősorban a fenti, egyéb utakon szíveskedjenek intézni az ügyeiket.” – állt a jegyző közleményében, aki most arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy az ügyfélfogadási rend változása egészen április 9-ig érvényben marad.

Addig viszont már az Adóigazgatási Iroda sem fogad személyesen ügyfeleket, az ügyintézés telefonon, e-mailben és postai úton történhet.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére
Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít