Menu

JFC: megtalálták a góllövő cipőt

2017-08-07 11:19:40

 


Az NB III-as labdarúgó-bajnokság hétvégi rajtjára készülő Jászberényi FC játékosai a legutóbbi két felkészülési mérkőzésen megtalálták a góllövő cipőjüket és 11 alkalommal zörgették meg ellenfeleik hálóját. Ez mindenképpen biztató a gyöngyösiek elleni, hétvégi bajnoki rajt előtt.


A korábbi felkészülési mérkőzésein rendre sok helyzetet dolgozott ki a JFC csapata, ám ezek nagy részét ki is hagyták a fiúk. Márpedig rúgott gól nélkül nem lehet mérkőzést nyerni a futballban, így a helyzetkihasználásban kell javulnia a gárdának a gyöngyösiek elleni, hétvégi bajnoki rajtra.


Nos, úgy tűnik sikerült a fiúknak megtalálni azt a bizonyos góllövő cipőt, hiszen az elmúlt héten a dunaújvárosiak ellen 4, az Ikarus BSE ellen pedig 7 gólig jutottak a Gelei tanítványok. A legutóbb az NB III Közép-csoportjában 4. helyen záró dunaújvárosiak ellen 2-2-es félidő után nyertek a mieink 4-2-re. Az első 45 percben Kiss Balázs és Szilágyi szerzett gólt, majd a fordulás után Wágner és Nabil talált a Duna-partiak kapujába. Ezt a találkozót hazai pályán, Jászberényben délelőtt 11-kor kezdte a két együttes.


A bajnoki főpróbát Budapesten tartotta csapatunk. Az ellenfél a BLASZ I. osztályában legutóbb 4. helyen záró Ikarus BSE volt. Egy gyengébb első félidő után, amikor két gólt szereztek a fiúk, a második 45 percet alaposan megnyomták és további öt találatot szereztek. Végül 7-1-re győzték le ellenfelüket. Gólszerzőink: Wágner 2, Nagy R., Bálint, Nabil, Szabó T., László.


Reméljük, hogy a hétvégi bajnoki rajt előtt nem lőtte el minden puskaporát csapatunk, s az újonc Gyöngyös ellen idegenben is sikerül megszerezni a győzelemért járó 3 bajnoki pontot.


Labdarúgó NB III Keleti-csoport – az első forduló párosítása:


Augusztus 12. – szombat


17.30 óra: Gyöngyösi AK – Jászberényi FC


17.30 óra: Cigánd – Füzesgyarmasi SK


17.30 óra: Termálfürdő Tiszaújváros – Putnok FC


17.30 óra: Balassagyarmati VSE – Nyírbátori FC


17.30 óra: Salgótarján – Monori SE


Augusztus 13. – vasárnap


17.30 óra: Debreceni EAC – Tállya KSE


17.30 óra: Tiszafüredi VSE – MTK Budapest II.


17.30 óra: ESMTK – DVTK II.


Szántai Tibor

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít